Prioritásos igény jelentése és feltételei
Egyszerűen megfogalmazva prioritásos igénynek számít az a regisztrációs igény, ami hivatalos teljes vagy rövid cégnévet ír le vagy olyan kifejezés, amit Magyarországon védjegy véd. A prioritásos domain igényléshez nincs szükség másra, mint a nem prioritásos igényléshez, csupán az adott név használatának jogosultságát kell bizonyítani.
Ennél részletesebb információkat a domain regisztrációs szabályzat 1.4-es bekezdésében találhat, melynek 2010. február 26-i állapotát alább is elolvashatja:
1.4.1 Prioritással rendelkeznek azok az igények, amelyek a delegálást közvetlenül a .hu közdomain alá kérik, és amelyeknél a választott domain név:
a) a domain-igénylő szervezet hivatalos hatósági (közigazgatási vagy bírósági) bejegyzését igazoló dokumentumban, illetve jogszabállyal létrehozott szervezet esetén a jogszabályban a szervezet teljes vagy rövidített neveként rögzített megnevezéssel azonos karaktersorozat, vagy
b) a domain-igénylő számára vagy a domain igénylésre a domain-igénylőnek meghatalmazást adó számára, mint jogosult számára a lajstromozott védjegy (szöveges védjegy esetén a védjegyeztetett teljes szöveg, ábrás védjegy esetén az ábrán szereplő teljes szöveg), mint karaktersorozat (szó, szavak).
A választott domain névnek és a prioritás alapját képező dokumentumban szereplő elnevezésnek (az összes ékezet nélkül vagy az összes ékezettel) karakter szerint egyeznie kell, de elhagyható a kötőjel és minden olyan karakter, amely nem szerepelhet domain névben. Több szóból álló nevek egybeírva, vagy kötőjelesen igényelhetők. Szervezet teljes vagy rövidített nevéből elhagyhatók:
i) a szervezeti formára (pl. kft, rt, bt, egyesület) vonatkozó szavak, jelölések,
ii) a Hungary, a Magyarország, illetve külföldi cégek magyarországi szervezete esetében az anyacég nyelvén Magyarországot jelölő név,
iii) a szervezet nevében szereplő olyan karakter, amely nem szerepelhet domain névben, átírható a jelentésének megfelelő latin betűs magyar vagy idegen nyelvű megfelelőnek, elhagyható vagy kötőjellel helyettesíthető.
Prioritással rendelkeznek továbbá a 2.2.4 szerinti jogosultak esetében a megfelelő településnevek vagy országnevek.
1.4.2 A prioritás alapját igazoló okiratok:
a) a jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nyilvántartásba vételét (bejegyzését) igazoló hatósági (bírósági vagy egyéb közigazgatási) határozat, vagy
b) a Magyar Szabadalmi Hivatal által kiállított védjegy okirat, vagy
c) a WIPO által kiállított védjegy okirat, amennyiben Magyarországra a védjegyoltalom kiterjed, vagy
d.) az EU Védjegy Hivatala által kiállított közösségi védjegy okirat (Community Trademark CTM).
1.4.3 A prioritással rendelkező igény prioritásos eljárással kerül feldolgozásra, ha a prioritásos kezelésére vonatkozó igényt a Regisztrátor a Nyilvántartásban az igény nyilvántartásba vételekor rögzíti és az igény prioritásának alapját igazoló dokumentumo(ka)t a domain-igénylő a Regisztrátornak bemutatja.
1.4.4 A prioritásos eljárással feldolgozott igények teljesítésére előzetes nyilvános meghirdetés nélkül kerül sor. Az ugyanazon domain névre vonatkozó teljesítés a prioritásos igények esetében egymáshoz képest a nyilvántartásba vétel időpontja szerinti sorrendben történik, a nem prioritásos igényekhez képesti elbírálási sorrendre nézve pedig az 1.3.2 pontba foglaltak az irányadók.
